Kilenc óra után érkeztünk meg Lackenhof síterepére. A hátsó parkoló szinte kongott az ürességtől, nem csoda, mivel a terep még csak csökkentett módban üzemelt. Az autóból kiszállva csípős hideg fogadott minket. Ennek ellenére nem öltöztem túl magam, tudtam, hogy hamar ki fogunk melegedni a taposás során.

Szeptemberben szerettük volna megmászni ezt az impozáns hegyet, de az áradások miatt nem tudtuk megvalósítani a túrát. Októberben folyamatosan az időjárás előrejelzést figyeltem és le is csaptunk a kínálkozó alkalomra. 19-én szombaton irány Gaishorn am See! A csúcs alatt található Mödlinger Hüttéhez több úton is fel lehet jutni, az időmenedzsment szempontjából nekünk a ház alatti parkoló számított az ideálisnak.

A havazás és az áradások keresztbe tettek az Alpokba tervezett hegymászótúrának. Egyik rendszeres túratársam Pisti felhívott, hogy neki még a Zelenó hiányzik a naplójából és a Nyugati-Tátrát végleg ki tudja pipálni. Még soha nem túráztam a Liptói-havasokban így azonnal igent mondtam a programra. Kicsit utánajártam a környéknek és egyből felismertem egy nagyszerű lehetőséget. Mi lenne, ha megejteném az első alpesi hegyifutásomat?

Elérkezett a visszatérés napja, búcsút kellett venni a hegyóriásoktól. Reggel megengedhettük magunknak a lustálkodást, egészen 6:00-ig aludtunk. Aznapi fő célunk az első kabin elérése az Indren állomáson. Erre azért volt szükség, hogy akik autóval érkeztek minél hamarabb megkezdhessék a hazautat. Az étkezőben már csak lézengtek az emberek és a választék is elég „ami maradt” szintre zuhant.

Szokásos 3:45-ös ébresztő, rettentően fáj a fejem. Biztos, hogy nem a magaság, teljesen másként fáj. A tegnapi szél vagy a huzat, ami a nyitott ablakon keresztül tódult éjszaka a fejemre? Nem számít, Advil és hajrá! Reggeli, pakolászás, felszerelésigazítás és indulhatnánk is, de…Csanád már este jelezte, hogy neki a Punta Gnifetti elég volt.

3:45-kor pár másodperces késéssel szólaltak meg a telefonok. Lassan mindenki magához tért és elkezdtünk összekészülődni. Balázs még mindig nem érezte jól magát, ezt a napot inkább a házban töltötte. Kilépve a szoba ajtaján olyan nyüzsgés fogadott minket, mintha nem is hajnalban keltünk volna. Elméletileg négytől kezdődik a reggeli, de pár perccel négy után már alig találtunk ülőhelyet az étkezőben.

Szlovákiában létezik egy Rózsahegy (Ruzomberok) nevezetű városka…na ez nem az :D
Úticél: Olaszország, Aosta-völgy, Gressoney-La-Trinité!!!
A Monte Rosa csoport Svájc és Olaszország határán húzódik. A csúcsok többsége közös, csupán néhány magaslat helyezkedik el tisztán olasz vagy svájci területen. Ami a különlegessége, hogy 12 darab négyezres csúcsot lehet megmászni a környéken (összesen 82db négyezres csúccsal rendelkezik az Alpok). Mi az olasz oldalról próbálkoztunk minél több teljesítésével.

Csak néhány nap telt el egy kőkemény via ferata csúcstúra óta és ismét úton voltam a hegyek felé. Eredetileg szombaton hajnali négykor indultunk volna, de az időjárás előrejelzést vizslatva arra a döntése jutottunk, hogy előre kell hozni a csúcsmászást. Pénteken este tizenegykor el is startoltunk Esztergomból és váltott sofőrrel reggel 8:30-kor leparkoltunk a kis dél-tiroli település, Solda más néven Sulden egyik parkolójában.

Az első nap egyszerű célt tűztünk ki magunk elé. Feljutni 1471 méteren fekvő száláshelyünkre, a Prielschutzhaus-hoz. Nem siettünk és a másnapi megmérettetés miatt is spóroltunk az energiával. A 2,5 órának jelzett utat kicsivel több mint 3 óra alatt tettük meg. A több napos esőzés után olyan magas volt a páratartalom, hogy ha akartunk volna sem tudtunk volna gyorsabban haladni. Az, hogy én megizzadtam az teljesen szokványos, de Gerdi akit még edzés közben sem láttam verejtékezni most átázott pólóban, csatakos, zilált hajjal érkezett meg a házhoz.

Január elején útban Hinterstoder felé megálltunk a gaishorni pihenőnél. A tiszta időnek köszönhetően megpillantottam egy lélegzetelállító meredek, sziklás gerincet a közeli hegyek mögött. Pár napra rá, amikor már hazatértünk a sízésből, rá is kerestem, hogy mit láthattam. Miután beazonosítottam az Admoter Kalblingot és a Sparafeldet, gyorsan rá is kerestem a bergfexen, hogy miként lehet feljutni a tetejére.

Az előrejelzésnek megfelelően tiszta, napsütéses idő fogadott minket. reggel félkilenckor a rövidujjú is elegendőnek bizonyult. Hátha alapon szinte minden felszerelésemet beraktam a csomagtartóba, elkezdődött a válogatás. A hegyoldalban rengeteg a nagyobb kiterjedésű hófolt, hágóvasat visszük, jégcsákány nem kell. Három csavarzáras és három expressz karabiner elég lesz. Sisak, beülő, heveder, pruszikgyűrű és ekkor jött a szakmai vita. 30 méteres túrakötél vagy 60 méteres mászókötél?

Ragyogó napsütés és tavaszi meleg fogadott minket Felseralmon. A felszerelésemet is a körülményekhez igazítottam. A szoftshell nadrág aláöltöző nélkül, szára felhajtva. Vékony pulóver felhajtott ujjal, kabát vagy mellény nélkül. A hátizsákban csupán a vékony mellényem és egy pehelykabát. Ezt a kabátot téli körülmények között mindig magammal cipelem.

Már kilométerekkel a célállomás előtt láttuk, hogy sok jóra nem számíthatunk, mivel a környező hegycsúcsokat felhő takarta. Mire megérkeztünk a csöppnyi parkoló teljesen megtelt. Szerencsére az út szélén elég széles volt a padka, így biztonságosan le tudtam húzódni. A szűk, árnyékos völgyben hűvös idő fogadott minket, de tudtam, hogy lengén kell öltöznöm, mert menet közben szokás szerint meg fogok izzadni.

Hajnali 4:00, irány a nagyjából 500 kilométerre fekvő Fanningberg. Az úton végig erős szélben haladtunk. A semmeringi alagútig két kézzel markoltam a kormányt, mert néha úgy megrángatta az autót, mintha egy rodeóbikán utaznánk. Már Muraunál tartottunk amikor Pisti megszólalt. -Á Kreischberg!!! Magyarország legmagasabb pontja. Jót nevettünk ezen a beszóláson, de majdnem igaza van. Nem csak a vendégek többsége, de a szállásadók jórésze is magyar.